Élménybeszámolók:
Madarász család: "2010. nyarán négy napot töltöttem férjemmel és két gyermekemmel a táborban. A városi zajból való kikapcsolódásra, csendre vágytunk, amit teljes mértékben megtaláltunk ezen a helyen. A gyerekek nagyokat tudtak aludni, sétálni és játszani a jó levegőn. Megnyugtató érzés volt minden reggel madárszóra ébredni, amiben egész nap gyönyörködhettünk. A tábor környékén kellemes kisebb-nagyobb túrákat tettünk, és megnéztük például a Rákóczi barlangot, az Aggteleki cseppkő barlangot, és az egyik napon Kassára is átlátogattunk. Ez a néhány nap remek alkalom volt arra, hogy kikapcsolódjunk a hétköznapi pörgős életből. A gyerekek megkértek minket arra, hogy máskor is látogassunk el a táborba, mert nekik ez a béke szigete. És mint tudjuk, a gyerekek mindig őszinték."
Csalagovics Zóra ifjúsági referens: "A Cseresznye Ifjúsági Iroda és a TE IS Alapítvány 2007 óta, önkéntesei pedig már 1993 óta járnak Perkupára, az Éger völgyébe táborozni. Ez a sok-sok év egészen nyilvánvalóan nem lehet véletlen: megszerettük a környéket és lakóit. Egy több éve velünk táborozó gyermek ezt így fogalmazza meg: "10 nap, ami alatt bármi megtörténhet. Lóvá változik a műanyagvödör, éles vita tárgyát képezi, hogy a csalánnak a teteje vagy az alja csíp, hogy miért vörös az ég alja." Kerek erdő közepében, kis koszos mászós, és nagy, túrázós barlangokkal a közelben, patakkal a tábor végében, vendégszerető emberekkel a faluban...otthon érezzük magunkat ezen a vidéken."
dr. Kovács Péter: "Kis családommal, feleségemmel és egyéves kisfiammal 2010. július elején érkeztünk az Égervölgyi Táborba. Azt már indulás előtt feltérképeztük, hogy maga a tábor és a környék is rengeteg lehetőséget biztosít a kikapcsolódásra. A feleségem és a kisfiam a medencét vette birtokba, amiben a napsugár már megmelegítette a vizet. Jómagam a táborvezetővel frissen köttetett barátságunkat megerősítendő, kisebb lovas túrát tettünk a tábor mögötti hegyen.
Délután a mászófalat is kipróbáltuk. Nagy élmény volt megismerni saját erőnk, és ügyességünk határait. Másnap az Aggteleki cseppkőbarlangba látogattunk el, ami mindig nagy élmény. Harmadik nap a Magas Tátrába mentünk, ami nagyon közel van. Csak egy kis eurót vittünk magunkkal, ott mindent meg lehet vásárolni, és kitűnő éttermek is csalogatják a vendéget.
Egyik nap ellátogattunk a közeli Jósvafőre, a település hangulatos kis utcáival, halkan csobogó kis patakjaival nyújtott enyhülést a nyári napon. Mi, a kis családommal mindenkinek csak ajánlani tudjuk a Tábort, ami barátságos áraival, kitűnő szolgáltatásaival, messze a legjobb és legolcsóbb pihenési lehetőséget biztosítja a kisgyerekes családok számára is."
Ajánlja fel adója 1 %-át az ÚTON Ifjúsági-Kulturális Egyesületnek. További részletek elérhetők a képre kattintva.






